Csíkos karácsony

Amióta Hollandiában élek azóta a fehér karácsony csak álom,talán két héttel ezelőtt hétvégén esett a hó,de sajnos két napon belül az is elolvadt.Ünnepek előtti nagy hajtásban jóval kevesebb időt töltöttem a parton,hétköznap mindig későn értem haza és hétvégén mint mindig esett az eső :)


Hosszú hétvégét most is horgászattal akartam tölteni csak egyedül azt nem kalkuláltam bele,hogy egy apró megfázás ágynak dönt.Sajnos a karácsony nem úgy telt ahogyan én terveztem,talán majd jövőre.


Vasárnapi sügerezés a szokásos módon zajlott le,mint mindig most is korán keltem és megpróbáltam időben kiérni a partra.Utóbbi időben viszont egyre gyakoribb,hogy a délelőtti időszakban még egy kapásom sincs.Általában kora délután szoktak jelentkezni az első vendégek és utána egyre több és nagyobb sügér mutatja meg magát egy fotóra.

Viharos déli szélben nem volt kellemes pergetni és utólag átgondolva nem is volt olyan jó ötlet.Első jelentkezőig közel három órát dobáltam.


Első csíkos 






Pár kisebb sügér után odébb álltam,ezt a méretet nem szeretem böködni és ritka,hogy van közöttük nagyobb példány.Új hely pedig meghozta a várva várt nagy halat amire vártam.


Teljes hossz:43 cm


Eddig mindig úgy tudtam,hogy egy helyen csupán egy nagy sügeret lehet fogni.Most viszont számomra meglepő módon kapás helyétől húsz méterre odébb fogtam még egyet.

Westin W3 PowerShad akcióban







Ezen kívül volt pár rontott kapásom és sikerült megfogni a harmadik nagy sügeret is.Hazafele vezető úton végre egyszer nem szemből fújt a szél és sikerült normál tempóban bicikliznem.Ez olyan ritka alkalom,hogy muszáj volt megosztanom veletek :)

Brutális

Ennél szebb karácsonyi ajándékot el sem tudtam volna képzelni :) Legközelebb talán hétvégén jutok ki horgászni,ha addigra sikerül teljesen meggyógyulnom.

Megjegyzések